„Nem az az ember hal meg igazán, aki levetve ruháját elhagyja ezt a fizikai síkot, hanem az, aki beleragad az anyagi világ sűrűjébe, és nem nyitja fel a szemét a létezés magasabb valóságaira.”
Gárgyán Tibor - A Karma Coach
Szellemi útmutatás a fizikai síkon
A karma coaching túlmutat azon az eszmén, hogy legyél sikeres. Persze, az is fontos, abban is segítségedre leszek, de közben ránézünk a karmikusan hozott életfeladataidra is. Mivel minden okkal történik az Univerzumban, ezért te is okkal születtél le pont ide, pont most. Ezt fontos megérteni és elfogadni.
Ebben nincs benne az eleve elrendeltetés. Ebben ugyanúgy benne van a szabad akarat is, hiszen emberi lényként te dönthetsz bárhogy: végigviszed a karmikus feladataidat, vagy csak egy részüket, esetleg keveset, de az is rendben van, ha semmit. Egyik sem jó vagy rossz – mindegyikben benne van a szabad akarat, és mindegyik elfogadható univerzumi szinten is.
Pont ez a lényeg. A te döntésed.
És a döntések száma végtelen. Végtelen lény vagy végtelen lehetőségekkel.
Én útmutatást tudok adni neked arról, merre érdemes elindulnod, hogy a legkönnyebben érd el a legnagyobb lehetőségeket.
Kinek ajánlom?
- Aki megszállottan keresi a boldogságot.
- Aki önmagát keresi, és szeretné tudni, ki is ő valójában.
- Aki még nem érzi igazán, hogy mit akar az élettől.
- Aki úgy érzi, hogy nem sikeres az életben.
- Aki már elérte a sikert, de még így sem boldog.
- Aki úgy érzi, hogy a fizikai világon túl létezik valami több – ami bár nem kézzel fogható, de más módon elérhető lehet.
- Aki tudja, hogy karmikus feladatokkal születünk erre a fizikai síkra, de még nem ismeri a saját életfeladatát.
Segítek eligazodni
Az egód által vágyott élet és a tiszta éned által óhajtott élet között megtalálni azt, amelyben igazán ki tudsz teljesedni – egy kerek és boldog életet élni, miközben másokon is segítesz.
Rengeteg technikát tanultam már ebben az életemben is, de rájöttem, hogy nincs egy olyan vallás, filozófiai ág vagy spirituális irányzat sem, amely egy az egyben neked szólna.
Mindannyian mások vagyunk: más világnézettel, más tapasztalatokkal, más karmikus feladatokkal, így a tanulnivalónk is egyedi kell, hogy legyen.
Egyedi folyamatok
Én nem tanítok dogmatikusan semmit. A fejlődés nálam abból az energiából fakad, hogy a végtelen lehetőségek közül együtt alakítunk ki egy olyan utat, amelyen haladva úgy tudsz kiteljesedni, hogy mindent befogadsz, de semmit sem hiszel el csupán azért, mert én vagy bárki más azt mondja neked.
Csak azok az eszmék és gondolatok fognak gazdagítani téged, amelyek valóban rezonálnak a személyiségeddel. Az önazonosan megtett út a legfontosabb kritérium nálam. Csak így lesz hosszú távon is fenntartható a fejlődés.
Konzultációk
Személyes konzultációra Budapesten és Kecskeméten van lehetőséged. Ez lehet nálam is, és akár nálad is.
Online konzultációra pedig az egész világból be tudsz jelentkezni hozzám, a feltétel, hogy legyen internet elérésed.
Mi a feltétel ahhoz, hogy vállaljalak:
- Akard a változást.
- Tudd, hogy ez egy hosszú folyamat.
- Légy kitartó, te kellesz a változáshoz.
- Légy elszánt, akard, hogy jobban legyél.
- Fogadd el a karma törvényeit, és a reinkarnációt!
Én csak az utat mutatom, járnod neked kell rajta!
Azonnali változás
Sokszor elég csak pár apró változtatás, és harmonikussá válik az egész életünk.
Sokszor feszültség van bennünk, mert az az élet, amit szeretnénk élni, nagyon távol áll a valóságtól.
Bár az igaz út rögös, és hosszú, de az a szép benne, hogy egyre jobban élvezni fogod az utazást.
Egyre több minden változik majd meg benned is, és körülötted is.
Milyen változások várhatóak?
- Konkretizálódnak a céljaid.
- Kisimulnak a kapcsolataid.
- Kevesebb stressz és feszültség lesz benned.
- Csökken az agressziód.
- Jobb alvás.
- Kevesebb hangulatingadozás.
- Empatikusabb leszel.
- Szakítasz a függőségeiddel.
- Fókuszáltabb leszel, javul a koncentrációs képességed.
- Jobb memória és gyorsabb reakció.
- Nyitottabb leszel a világra.
- Közelebb kerülsz önmagadhoz.
"A hajó, amivel utazol ebben az életedben, néha szervízre szorul.
Én segítek a testi, a szellemi és a lelki tuningban egyaránt."
Szervízdíjak
Egy órás konzultáció
25.000 Ft/óra
Két órás konzultáció
40.000 Ft/2 óra
Ez lehet személyesen is, és on-line is.
1 órás ECO harmonizáció
25.000 Ft/óra
2 órás ECO harmonizáció
40.000 Ft/óra
Ez csak személyesen lehetséges. Az ECO-ról bővebben: ECO
Asztrozófiai útmutatás
55.000 Ft
Ebben az árban benne van, hogy elkészítem neked a születési képletedet (én minden esetben kézzel készítem - nem számítógéppel), és az alapján egy 2 órás konzultáció keretében átbeszéljük, hogy milyen hatásokkal hogyan kellene együttműködnöd, hogy egyszerűen, átláthatóan, és tudatosan élj az életed minden területén.
Reinkarnációs tapasztalás
55.000 Ft
Sokszor valamilyen előző életből hozott blokk, vagy fogadalom megnehezíti a jelen életünket. Ennek a segítségével oldani tudjuk ezeket. Minden esetben szükséges előtte néhány energetikai harmonizáláson részt venni. ECO kezdő, vagy magasabb modult végzetteknek ez nem szükséges. Ez egy 3 órás folyamat.
Rezgésszint emelés
25.000 Ft/óra
Blokkok, félelmek oldása
25.000 Ft/óra
Rossz emlék feldolgozása
25.000 Ft/óra
Intenzív Coaching folyamat
5 alkalom - 149.000 Ft
5 héten keresztül 5 alkalommal bemegyünk a legmélyére. Minden alkalom 2 óra. Ezt azoknak ajánlom, akik szeretnének gyorsan, nagyot változtatni az életükön. Ez is lehetséges. Ez a csomag tartalmaz születési képlet elemzést, konzultációkat, energetikai harmonizálást, és reinkarnációs tapasztalást is, ha szeretnéd. Teljesen egyedi, személyre szabjuk veled.
Coaching folyamat személyesen, nálad
5 alkalom - 180.000 Ft
Ezt azoknak ajánlom, akik szeretik az otthoni, biztonságos környezetüket, vagy fontos számukra az idő, és nem akarják utazgatással tölteni. Az alkalmak 1 órásak. Ez a folyamat mindig a tér energetikai tisztításával kezdődik, ami benne van az árban.
Nagy életmódreformáció
15 alkalom - 290.000 Ft
Ezt azoknak ajánlom, akik nagyon elakadtak az életükben, akár lelkileg, akár szellemileg, vagy valamilyen komoly betegséggel kell szembenézniük. Egyik folyamat sem helyettesíti a szakszerű orvosi ellátást vagy kezelést. 30 órát tartalmaz összesen.
Az első alkalom egy kötetlen online beszélgetés, ahol megnézzük, merre érdemes indulnod, és hogyan tudlak támogatni.
Ez minden esetben INGYENES.
ECO KEDVEZMÉNY! ECO 1 Kezdő modult, vagy annál magasabb fokozatot végzetteknek minden csomagra kedvezményük van.
Az ECO-ról bővebben itt olvashatsz: ECO
Indulj el most!
Búcsúzóul egy vers tőlem:
Magas lapok
Nagy igazság: Nem tudunk nem ártani,
Ezt igyekszem mindenkinek megtanítani.
Próbálunk segíteni, de van, mit nem látunk,
Van, hogy a jó szándékkal inkább ártunk.
A karma a cselekedetek végtelen kútja,
Mindenkinek megvan az egyéni útja.
Ha meghagyod neki, sok kincsre lelhetsz,
Mivel a játékban csak alázattal nyerhetsz.
Magasabb szféra, magasabb értelem,
Nem egy az élet, mondhatni végtelen.
Egyetlen lét, egyetlen egy tapasztalás,
A nagy egészben csupán egy laphúzás.
Persze mindig akad majd tanulni való,
Míg nem vagy megvilágosodott gondolkodó.
Addig ki is dönti el, hogy mi a rossz és mi a jó,
Ki címkézi fel a célt, hogy hová visz a kis hajó?
Azt kérdeztem, van-e sorsunk, van-e végzet,
Hová ér az ember, ha már itt a Földön végzett?
Eleinte úgy éreztem, van bíró és van ítélet,
De rájöttem, az ego az, ki mindent felcímkézett.
Nincsen probléma, csak feladat és tanulás,
A fájdalom is múlandó, csupán tapasztalás.
Szamszarából nézve így is harmonikus,
A nézőpontod is csupán csak karmikus.
Tudod mit? Add át, ha annyira akarod,
Nem bánthatsz senkit, csak taníthatod.
Nekem is itt az ideje az érzésemen váltani,
És elfogadni inkább, hogy nem tudunk ártani.
Ha szereted a verseket, látogass el ide:
Életútsegítő versek